szerelm címke // Szerelem vagy halál?

szerelm bejegyzései

51. fejezet – Esküvő és nászút (III. rész)

2010. okt. 16. 12:56 - írta gicus15

8 komment
Címkék: 51, cullen, edward, és, esküvő, fejezet, halál, jenny, nászút, pattinson, robert, smith, szerelm, vagy

Sziasztok! Meghoztam a következő részt. :) Köszönöm az előző részhez a kommentárt Krisztinek. :) Nos, van egy bejelentésem. Mégis lesz 4. része ennek a fejezetnek. Az 52. fejezet az már másról fog szólni, azért. :)
Nos, azt hiszem, most nem fogom elfelejteni kitenni a 18-as karikát. Csak szülői vagy nagykorú felügyelete mellett olvasható... :P Na, jó, csak vicc volt.
A részhez egyéb hozzáfűznivalóm nincs. Csak jó olvasást kívánok hozzá, és remélem, írtok pár kommentárt. :)
puszi

- Houston? – kérdeztem meglepetten, amikor elértük a kaput Seattle-ben.
- Csak egyszer állunk meg út közben - biztosított Edward vigyorogva.
Amikor felébresztett, fáradtan nyitottam ki a szememet. Észre sem vettem, hogy elaludtam, mert az álmomban is velem volt. Kicsit fel kellett ráznom magam, így ittam pár korty vizet, és megráztam a fejem, hogy felébredjek. Talán lefárasztott az esküvő, és az út. Edward a derekamat átkarolva segített át a terminálokon, miközben azért imádkoztam, hogy el ne essek. Picit kómás voltam, de igyekeztem magam észhez téríteni.
Megálltunk a nemzetközi pénztárablaknál, hogy bejelentsük magunkat a következő repülőutunkra, ami még engem is meglepett. Emlékeztem még erre a városnévre régebbről. Akkor volt szó róla, amikor Edward bezárt a szobámba. Előtte beszéltünk róla, vagyis hát én kérdeztem őt.
- Rio de Janeiro – jelentettem ki, és akaratlanul is visszaemlékeztem arra a beszélgetésre. Kicsit összevesztünk, de ki is békültünk szerencsére. Mihez kezdenék nélküle?
- Igen – bólintott, én pedig elmosolyodtam, bár belül izgatott voltam, és nem tudtam mit kezdeni ezzel az érzéssel. Folyton a nászéjszaka lebegett a szemem előtt, és ha csak a férjemre gondoltam… felszínre tört a leánybúcsú estéjén elnyomott vágy.

A repülés Dél-Amerikába kényelmes volt az első osztályú üléseken, és természetesen Edward karjaiban, amik között mindig úgy éreztem, biztonságban vagyok. Nem tudtam volna neki jobban kifejezni az iránta érzett szerelmemet, de igyekeztem. Ő a mindenem, és mindig az is marad. Számtalanszor bizonyította be, hogy szeret, de én…? Én nem tudtam megmutatni, mennyit is jelent számomra.
Kipihenten, és mosolyogva sétáltam Edward mellett a reptérre menet, s nem győztem betelni a férjem látványával. Ő annyi mindenben más volt, mint én, de talán ez a másság vonzott benne annyira. Mint a mágnes két pólusa.
Minden nő utánanézett, de tudtam, hogy azok a nőcskék nem hozzák lázba. Megfogta a kezemet, majd lágy csókot lehelt rá, amibe a testem összes porcikája beleremegett. Nagy volt a késztetés, hogy itt mindenki előtt leteperjem, de vártam. Várnom kellett. Lenéztem a lábamra, és észrevettem, hogy mind a ketten egyszerre lépünk. Régebben is mindig így mentünk. Folyton tartotta velem lépést, habár tudtam, menne ő gyorsabban is, csak nem akar.

Azt hittem, hogy megyünk tovább, de helyette áttaxiztunk Rió sötét, nyüzsgő és élettel teli utcáin. Az emberek még ilyenkor is „pörögnek”.
Persze, hogy nem értettem semmit Edward portugál utasításaiból, amiket a sofőrnek adott. Neki könnyű volt a nyelvtanulás, hisz egyszer elolvassa, és tudja is. Jó a memóriája, nekem annál kevésbé.
Úgy tűnt, hogy az óceán felé tartunk. Nem kérdeztem semmit. Úgy gondoltam, hogy a part közelében van egy szálloda, és odamegyünk.
Mikor megálltunk a kikötőnél, Edward a hosszú sor felé vette az irányt, ahol fehér jachtok horgonyoztak az éjfekete vízben. A hajó, aminél megállt, kisebb volt, mint a többi, bár így is fényűzőbb, és aranyosabb volt a többinél. Olyan… edwardos. Könnyű hajó, gyorsabb – gondoltam. A nehéz csomagok ellenére, amiket cipelt, könnyen felugrott, ledobta őket a fedélzeten, és megfordult, hogy felsegítsen engem a rá.
Csendben voltam, amíg elindította a hajót. Ahogy néztem őt a kormánynál, eszembe jutott az az egy hét, amit együtt töltöttünk a halála előtt. A napfény, amikor megcsillogtatta a bőrét, és amit csak én láttam, senki más.
Hátrapillantottam, és néztem, ahogy elhalványulnak mögöttünk Rió fényei, míg végül eltűnnek.
Kelet felé haladtunk a nyílt óceánban. Sosem voltam jó földrajzból, így nem nagyon törődtem vele, hogy merre is megyünk. Bíztam Edwardban, és tudtam, hogy nem téved el, hisz este is úgy lát, mint…
-… a macska – fejeztem be a gondolamenetemet hangosan, mire szerelmem kérdőn tekintett rám. – Azon elmélkedtem, hogy ti vámpírok, éjjel is ugyanúgy láttok, mint nappal, csak épp nem világít a szemetek. Ezért mondtam, hogy macska. – Felálltam az ülésről, és mellé sétáltam, miközben arra ügyeltem, nehogy elessek. Edward már megint száguldott, és nagyon élvezte. Arcán ott volt az ismerős, vidám mosoly, amit mindenféle sebesség kiváltott nála. Mellette megszoktam, és én is élveztem, mint mindent, amit Vele csinálok. – Az én oroszlánom – mosolyogtam, miközben átöleltem a derekát. Ő csak féloldalasan elmosolyodott, én pedig azt terveztem, hogy leállítom, és leteperem. Persze elvetettem az ötletet, hisz egyszer oda kellett érni… Azt nem tudtam, hogy pontosan hová, de… oda.
Megint eszembe jutott a hajókázásunk, és hogy a hajón laktunk. Nem mintha zavart volna, épp ellenkezőleg. Nagyon jól éreztem magam, hisz Edwarddal lehettem, és egy teljes hetet tölthettünk együtt.
Nem akartam kérdezősködni, bár már nagyon kíváncsi voltam. Úgyis tudtam, hogy nem árulja el nekem. Felnéztem rá, majd mellé álltam.
- Jenny, odanézz! – mutatott egyenesen előre, én pedig próbáltam kivenni valamit a sötétségből. Előrébb mentem, közben kapaszkodtam, aztán megpillantottam valamit előttünk. A hold fénye segített nekem kivenni egy alacsony, fekete alakot a távolban.
Ahogy egyre közelebb értünk, és élesedett a látásom, felfedeztem a fákat, amiknek lombkoronájába belekapott a szél. Egy sziget emelkedett ki a vízből, és a part halványan tündökölt a holdfényben.
- Hol vagyunk? – kérdeztem elámulva, majd hátranéztem Edwardra, aki mosolyogva figyelt engem.
- Ez az Esme-sziget – felelte, én pedig leültem az ülésre, és bámultam a kis szigetet. A hajó lassulni kezdett, majd megállt, Edward pedig leállította a motort. Csak a hullámok, és a szél hangját lehetett hallani. Azt hittem, hogy hideg lesz, de ehelyett meleg levegő fújdogált a parton. Hátranéztem Edwardra, aki a csomagokkal a kezében indult el felém, majd megállt mellettem. Segíteni akartam neki, de nem hagyta, mondván, elbírja. Persze, hisz ő egy erős vámpír.
- Esme-sziget? – néztem rá, ő pedig bólintott.
- Carlisle és Esme nászajándéka. Vagy akkor úgy mondom, hogy anya kölcsönadta nekünk. Még Carlisle-tól kapta régebben – mosolygott, én pedig követtem a példáját. Kicsit meglepett a dolog, mert miért venne szigetet ajándékba? Persze szereti Esmét. Ekkor pedig leesett. Nekik is ilyen kikapcsolódás miatt van. Lábujjhegyre álltam, és lágyan megcsókoltam, majd nyaka köré fontam a karomat. Belemosolygott a csókunkba, én pedig újra rátapasztottam ajkaimat az övéire. – Még bírd ki egy kicsit – mondta tartózkodóan, de tudtam, hogy ő is ugyanúgy akarja, mint én.
- Sejtelmem sincs, meddig tudom még visszafogni magam – leheltem, és éreztem, hogy a pulzusom az egekbe szökik. Csak mosolygott, majd ismét felkapta a kezébe a bőröndöket – amiket, mikor megcsókoltam elejtett -, majd engem is a karjaiba vett. Először megijedtem, majd elmosolyodtam. – Tegyél le, ne cipelj engem is – adtam egy puszit az arcára, de ő nem tágított, határozott léptekkel haladt egy fénylő kis pontocska felé, és ahogy közelebb értünk, kirajzolódott a sötétben egy házikó.
Letette a bejárat előtt a bőröndöket, és kinyitotta az ajtót – meglepett, hogy nyitva voltak -, majd átlépett - a karjaiban velem - a küszöbön, miközben egymás szemébe néztünk, aztán megcsókolt. Homlokát az enyémnek támasztotta, én pedig megsimogattam az arcát, majd ránéztem. Átvitt a házon, én pedig elámultam, hisz úgy tűnt, nagyobb a ház, mint a Cullen villa. Hirtelen megállt, és felkapcsolta a villanyt. A szoba hatalmas volt és fehér a szemben levő fal pedig üvegből állt, akár a forksi házukban. A szoba közepén egy hatalmas, fehér ágy állt, ami körül szúnyogháló csüngött.
- Elmegyek a bőröndökért, mindjárt jövök – mondta miután a lábaimra állított, majd egy puszit adott a homlokomra. Beljebb léptem a helyiségbe, és az ablakhoz sétáltam. Láttam, ahogy a hold fénye megcsillogtatja a tenger felszínét, és akkor egy régi emlék tört elő. A vízesés, ahol Edwarddal voltunk. Olyan jó lenne majd megint elmenni oda, régen jártunk már ott, és hiányzott. Ott mindig nyugodt, és békés volt minden. Csak a madarak csicsergését, a szél lágy dallamát, és a víz csobogását lehetett hallani. Behunytam a szemem, és visszaemlékeztem ezekre a dolgokra.
A szobában nagyon meleg és füllett volt a kinti levegőhöz képest. Kezdett melegem lenni, és úgy éreztem, hogy úszok az izzadságban, pedig nem így volt. Nem hallottam, mikor tért vissza Edward. Hirtelen végigsimított hideg kezével a nyakamon, majd belecsókolt a kulcscsontomba, aztán hűvös ajkait végighúzta az arcom vonalán. Jólesett ez a hideg érintés.
- Kicsit meleg van – szólaltunk meg egyszerre, mire elmosolyodtam, és felé fordultam. Nem egyszer fordult már elő, hogy ugyanarra gondoltunk, és hangoztattuk is.
- Igyekszem tökéletessé tenni ezt az éjszakát - szólt lágyan.
- Már az.
- Tudod, arra gondoltam, hogy bepótolhatnánk azt a kis fürdést, vagy úszást, amit még aznap ígértem neked a vízesésnél. – Tudtam, hogy mire gondol, én pedig mosolyogva egyeztem bele. – A víz meleg lesz – simogatta meg az arcomat, én pedig aranyszínű szemeit bámultam. – Hosszú volt az út, bizonyára jót tenne egy kis lazítás.
- Igen, jót tenne – léptem hozzá közelebb, ő pedig lehajolt ajkaimhoz, és lágy csókot adott rájuk. Elnyújtottuk ezt a pillanatot, de csak egy kicsit. Féltem, hogy elmarad a mi kis úszásunk. – Azt… Azt hiszem én… én most…
- Ne tartson sokáig, Mrs. Cullen. – Furcsa volt az új nevemet hallani, de jó érzéssel töltött el, hogy most már tényleg hozzátartozom immár nemcsak, mint emberként, hanem papíron is. Igaz, az semmit sem ér, hisz az csak egy papír, amit el lehet égetni, vagy széttépni, és egy idő után elkopik. A szerelem nem ilyen, az örökre új marad, és fiatal. – A vízben várlak – kuncogott, mert elpirultam, mikor arra gondoltam, hogy újra láthatom tökéletes testét, és érezhetem magam körül a karjait, amik közé örömmel bújok.
Elsétált mellettem az erkélyajtóhoz, ami a parti homokra nyílt. Közben kibújt az ingéből, és a padlóra ejtette, majd kilépett a holdsütötte éjszakába. Beharaptam az alsó ajkamat, aztán nagy levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam. Úgy éreztem, mintha most készültem volna életem legelső együttlétére. És így volt. Mint férjes asszony, szűz voltam, de mint lány, már nem. A bőröndömhöz léptem, és kutakodni kezdtem valami kényelmes után, de mindenhol csipkék voltak. Alice - gondoltam, hisz csak az ő műve lehetett. De már gondolni kezdtem, hogyan foghatnék ki rajta. Aztán hirtelen megtaláltam a fürdőruhámat, ami… megint túl sokat mutatott belőlem. Színben olyan volt, mint az enyém, de fazonra már nem.
Bementem a fürdőbe, ahol kinéztem az ablakon. A szememmel Edwardot kerestem, de sehol sem találtam, aztán megpillantottam a ruháit, amik a pálmafákon lengedeztek. Elképzeltem őt megint, és éreztem, hogy az arcom újra lángba borul. Megráztam a fejem, majd levetkőztem, és beálltam a zuhanykabinba.
Megmostam a hajamat, alaposan megfürödtem, na és persze leborotváltam a lábamat. Tényleg jól esett a fürdés, mert kicsit egyedül lehettem a gondolataimmal, és a langyos víz lehűtötte felhevült bőrömet. Mikor kiléptem a kabin előtt levő szőnyegre, újra megnéztem a fürdőruhát, amit Alice-től kaptam. Megcsóváltam a fejem, majd a tükör elé léptem, miközben magam köré csavartam egy fehér törülközőt. Jól megnéztem a tükörben levő lány arcát. A szemei ragyogtak a boldogságtól, arcán halvány pír játszott, és ajkai olyan pirosak voltak, mint a rózsa.
Mosolyogva vettem tudomásul, hogy a tükörben lévő lány, én vagyok. A fürdőruhám felé pillantottam, majd kis hezitálás után felvettem a – nem is keveset mutató – ruhát. Féltem az estétől. Nem attól, hogy Edward bánthat, mert tudom, hogy nem teszi, de még ennyire sosem izgultam, mint abban a pillanatban. Amikor először megtettük, csakúgy jött, nem terveztük meg. Most pedig mindent eldöntöttünk, vagyis… csak ő. Mindegy.
Magam köré csavartam a törülközőm, majd kimentem a szobából, aztán a házból is, hogy Edward után menjek.
A hold fénye megvilágította a homokos partot, amit így fehérré varázsolt. Lassan lépkedtem a puha talajban, miközben újdonsült férjemet kerestem a vízben. Nem tartott sokáig. Derékig ellepve állt a vízben, háttal nekem, és az ezüstösen ragyogó holdat bámulta. A holdfény még fehérebbé tette a bőrét, mint a homokot, és a haja olyan fekete lett tőle, mint az óceán. Teljesen beleillett a környezetbe, és ha nem várt volna rám már egy ideje, akkor biztos elnéztem volna hosszú perceken keresztül. Mozdulatlan volt, keze a vízfelszínen pihent, és csak a hullámok mozogtak körülötte.
Szemem végigsiklott a háta vonalán, a vállain, a karjain, a nyakán, a hibátlan alakján… Levettem magamról a törülközőt, és Edward ruhái mellé tettem, majd elindultam felé. Volt egy olyan érzésem, hogy tudta, hogy ott vagyok, de nem fordult meg. Éreztem, ahogy a víz a lábamhoz ért, és igaza volt. Tényleg meleg volt. Kitűnő egy remek úszáshoz. Odasétáltam hozzá, majd megfogtam a vízen fekvő kezét. Nem kellett semmit mondanom, hisz tudta, mit akarok, míg így is, hogy nem olvasott a gondolataimban.
- Nem – mondta, miközben lassan megfordult, én pedig tekintetemet ráemeltem. Aranyszín szemei most ezüstnek tűntek jégszínű arcán, én pedig megbabonázva néztem őt. – Te vagy gyönyörű. - Lehajtottam a fejem, ő pedig összekulcsolta kezeinket a víz alatt. Közelebb lépett hozzám, miközben egyenesen a szemeimbe nézett. Mivel nem tett semmit, így én cselekedtem. Elengedtem a kezét, és átöleltem, majd megcsókoltam. Olyan jó volt vele lenni. Csak mi, és senki más. Rajtunk kívül senki sem tartózkodott a szigeten, így nem kellett semmitől sem tartanunk. Átkarolta a derekamat, és mikor langyos bőre az enyémhez ért, elhúzódtam tőle, hogy még egyszer belenézzek az ezüst szemekbe. Mosolyogva nézett engem, miközben hátulról beletúrt a hajamba.
Hirtelen elengedtem, ami kicsit nehezemre esett, majd elhátráltam tőle, és lebuktam a víz alá, de csak egy másodperc erejéig, mert utána rögtön feljöttem a felszínre. Kinyitottam a szemem, de sehol sem láttam Edwardot. Tudtam, hogy csak játszik, és hamarosan felbukkan majd…

… de már vagy tíz perce vártam rá, mikor kezdtem aggódni érte. Elkapott a pánik, és ijedten kezdtem keresni Edwardot a vízben.
- Edward! – szólítottam, de nem jött válasz. A part felé fordítottam a fejemet, de ott sem volt. – Edward! – szóltam megint, de ismét csak az óceán morajlását hallottam. Mégis hova tűnhetett? Csak nem elkapta egy cápa? - tettem fel a kérdést magamban, és reménykedtem, hogy tévedek. Nehéz volt megkeresnem őt a vízben, hisz sötét volt, az én szemeim pedig nem voltak jók. Nem világítottak, mint a macskának.
Ekkor elkapta valami a lábamat, én pedig felsikítottam. Próbáltam kiszabadulni, de nem tudtam. Az a valami lehúzott a vízbe, én pedig az utolsó pillanatban vettem egy nagy levegőt. Azonnal becsuktam a szemem, és próbáltam elúszni, de nem hagyta. Átkarolta a derekamat, majd maga felé fordított, aztán megcsókolt. Először még el akartam lökni magamtól, de felismertem a csókot, és épp ellenkezőleg cselekedtem. Átkaroltam, és visszacsókoltam, miközben beletúrtam a selymes hajba.
Hirtelen újra a felszínen találtam magam, és mikor kinyitottam a szemem, Edward mosolygós arcával találtam szembe magam. A nyakába fúrtam az arcomat, karomat pedig a dereka köré fontam, és ő is ugyanezt tette.
- Megijesztettél – néztem rá, és néhány vizes tincsével játszani kezdtem.
- Ne haragudj! – kért bocsánatot.
- Nem haragszom – mosolyodtam el, majd megcsókoltam, ő pedig még jobban magához vont. Gyönyörű aranybarna szemeivel - amik most ezüstösen ragyogtak -, mélyen a szemeimbe nézett, én pedig elvesztem bennük. Lehajolt ajkaimhoz, én meg csak álltam, és próbáltam valami életjelet adni. Annyira elbambultam, hogy csak akkor tértem magamhoz, amikor Edward finoman az ölébe vett, és lassan kisétált velem a partra.
Hol tökéletes arcát bámultam, hol a nyakát, vagy ajkait csókoltam. Magamba szívtam édes illatát, ami az óceánéval keveredett.
Lefektetett a puha homokra, én pedig magammal húztam őt. Fáznom kellett volna, mégse rázott a hideg. Ahogy belegondoltam, az úszás még váratott magára, de tudtam, hogy be fogjuk pótolni. Átkaroltam Edward nyakát, és közelebb vontam magamhoz. Éreztem hűvös bőrét az enyémen, és az jutott az eszembe, hogy mennyire különbözünk, mégis annyira hasonlítunk egymásra.
Lassan megcsókolt, a pulzusom pedig már az egekben volt. Mindent annyira óvatosan csinált, hogy még magam is meglepődtem. Persze mindig is így bánt velem, de most igyekezett még emlékezetesebbé tenni a dolgot. Természetesen nekem minden egyes alkalom az volt. Átkarolta a derekamat, miközben ajkaival lejjebb haladt a nyakamhoz, én pedig megremegtem az érintése nyomán. Az összes pozitív érzelem, ami csak létezik, egyszerre tört fel bennem, és úgy éreztem, nem bírom tovább. Hogy ez már túl sok. Szaporán vettem a levegőt, és görcsösen kapaszkodtam Edward vállába. Újra és újra megcsókoltam, miközben lassan lehúzta rólam a bikini felsőmet. Kezemet a mellkasára tettem, majd felnéztem rá, ő pedig megsimogatta az arcomat, és ajkait ismét az enyémeknek nyomta.
Mindenét akartam, és nem számított semmi abban a pillanatban. Csak mi voltunk, senki más.

A hold, fényesen ragyogott az égen, mi pedig egymás nevét kiáltva értük el a gyönyör kapuját. A gyönyörűség, mint villám csapott belém, és magamon kívül vonaglottam Edward alatt, miközben ő is ugyanabba az extázisba került, mint én. Magamhoz szorítottam, körmeimet pedig a vállába mélyeztettem. Dereka köré fontam a lábaimat, ezzel még jobban fokozva az élvezetet. A szívem majd’ kiugrott a helyéről, miközben hűs kezeivel bejárta testem minden egyes szegletét, miközben ajkaival az enyémeket becézgette.
Az öröm, mintha meg százszorosodott volna. Talán ez az egyedüllét kellett volna nekünk, hogy szerelmünk tényleg, úgy igazából beteljesüljön. Nem kellett attól tartanunk, hogy megzavarnak minket, vagy ránk nyitnak. Teljesen egyedül voltunk.

* * *

Másnap reggel - vagy talán délután is lehetett - a nap sugaraira keltem Edward mellkasán, és a szobánkban. Nem nagyon emlékeztem rá, hogy mikor alhattam el, mert kicsit ködös volt az előző éjszaka. Arra emlékeztem, hogy visszajöttünk a házba, aztán újra egymáséi lettünk, de a részletek olyan homályosak voltak. Bizonyára elájulhattam.
Ujjait végighúzta gerincem vonalán, én pedig elmosolyodtam. Nem volt kedvem kinyitni a szemem. Olyan tökéletes volt minden. Hallgattam a légzésünket, a szívem dobogását, és a kinti hullámokat. A fehér ágy körül levő hálók enyhítették a nap ragyogását, és lehet, hogy melegemnek kellett volna lennie, de nem volt. Kellemesnek éreztem. Edward hideg teste is segített, hisz, mikor már kezdett melegem lenni, lehűtött. Átöleltem a derekát, és fejemet a nyakába fúrtam, majd megpusziltam a füle mögött. Átölelt, és egy csókot adott a vállamra, én pedig végre ránéztem.
Aranyszínű szemei ragyogtak a boldogságtól, bőre pedig, amikor rásütött a nap, megcsillant. Mosolyogva néztem azt a férfit, aki megdobogtatja a szívemet. Tudtam, hogy ő az, akire mindig is vágytam, és vártam. Tulajdonképpen hálás voltam azért, hogy Forksba költöztünk, és hogy ő vámpír. Máskülönben sosem találkoztunk volna. Milyen irracionális gondolat volt az, hogy mi valaha összejöhetünk. Erre tessék; itt a bizonyíték. A karjai közt feküdtem, és a felesége voltam.
- Jó reggelt, Mrs. Cullen – köszöntött, mire elmosolyodtam.
- Önnek is, Mr. Cullen – kuncogtam, és egy puszit adtam ajkaira. – Az éjjel – kezdtem – nem úsztunk – pirultam el a végére.
- Valóban nem, de majd bepótoljuk – vigyorgott, én pedig átöleltem. Felült az ágyban, engem is magával húzva, én pedig ránéztem. Lábaimat két oldalán helyeztem el, és bámultam őt a napsütésben. Kezemet végighúztam mellkasán. Az érintésem hatására megremegett, én pedig beharaptam az alsó ajkamat.
- Mennyi az idő? – kérdeztem hirtelen, mire felvonta az egyik szemöldökét. Uram isten! - gondoltam, miközben tökéletes arcát néztem. Elvigyorodott, én pedig tudtam, hogy megint olvas a gondolataimban. – Na, de, uram. Ezt nem illik – játszottam, és Edward vette a lapot.
- Hölgyem, az alku az alku. Azt ígértem, hogy egy napig nem olvasok kegyed gondolaiban, és a huszonnégy óra már letelt. – Csípőre tettem a kezem, és felháborodást színlelve néztem rá.
- Ön elfelejti, hogy megkértem többször is, hagyjon magamra a fejemben.
- Talán titkolnivalója van? – kérdezte Edward huncut mosollyal az arcán.
- Ami azt illeti… igen – feleltem, mire kíváncsian tekintett rám. – Férjes asszony vagyok, és azt hiszem, megcsaltam önnel a férjemet.
- Nem is mondta, kegyed, hogy házas.
- Mert titok volt – mondtam, és szemeim ajkaira vándoroltak. – De talán, a maga kedvéért elválhatok. – Ezzel véget is ért a játék, mert Edward a hátamra döntött, és csókolt. Mosolyogva karoltam át a nyakát, ő pedig átölelte a derekamat.
- Már alig bírom kivárni – búgta a fülembe, én pedig felnevettem.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek – mondta, és lágyan megcsókolt, miközben kezei végigsiklottak a testemen. A válaszom egy halk sóhaj volt, ő pedig magunkra húzta a takarót, és teljesen magához vonva szeretett…

Edward mellkasán feküdtem, és bár magam sem tudtam, mi volt ilyen nevetséges, de nevettem. Aztán rájöttem.
- Mi ilyen mulatságos? – kérdezte, miközben egy puszit adott a homlokomra.
- Boldog vagyok. – Csak ennyit feleltem. Pontosan tudtam, mennyire örülök, hogy végre velem van. Nem fenyegetett minket semmi, ami elválaszthatott minket. Na, jó, talán a halál, de az még olyan messze volt. – Tudod mit? – Rám nézett. – Menjünk úszni, vagy ha te nem akarsz, akkor megyek egyedül – mosolyogtam, miközben felültem az ágyban, és magam elé tartottam a takarót.
- Benne vagyok – bólintott mosolyogva. Ekkor megkordult a gyomrom. – De talán enned kéne valamit.
- Miért, mennyi az idő?
- Három óra – felelte, és felült mellém, majd megcsókolt. – Öltözz fel, addig csinálok valami ennivalót – mondta, majd felállt az ágyról, és magára kapott egy pólót, és egy alsónadrágot. Behunytam a szemem, és mélyet lélegeztem, mikor elhagyta a szobát, mert attól tartottam, hogy letámadom. Senkinek sincs ennyire tökéletes férje, mint nekem - gondoltam, és kiszálltam az ágyból.
A bőröndöm mellé sétáltam, és kutakodni kezdtem valami kényelmes kis cuccért, de aztán rájöttem, hogy nem nagyon akad olyan ruhadarab, amiből nincs kint a testem kilencven százaléka. Gondoltam egyet, és odamentem Edward poggyászához. Belenyúltam, és csakhamar találtam egy világoskék inget, ami mellesleg az egyik kedvencem volt. Elindultam a fürdőbe, és megmosakodtam, majd felvettem Edward ingét, aztán begombolkoztam, és elindultam arra, amerre a konyhát sejtettem.
Sorra nyitottam ki a szobákat, de valahogy nem találtam meg. Nagy levegőt vettem, majd rendes hangnemben szólaltam meg.
- Edward – hívtam, mire egy másodperc múlva megjelent előttem. Vigyorogva végigmért, majd átkarolta a derekamat, és megcsókolt. Belemosolyogtam a csókba, majd átöleltem, és kicsit elhúzódtam tőle. – Ez nagyon tetszett, de igazából eltévedtem – pirultam el. – Nem találom a konyhát – ismertem be, mire csak kuncogott egyet, és a kezemet megfogva vezetett a konyhába.

Képtelen voltam betelni a látvánnyal. Edward a konyhában. De nemcsak úgy simán, hanem egy szál pólóban, és alsónadrágban. Mondjuk, bármiben tehette volna ugyanezt, én mindenképp vonzónak találtam volna. Hátradőltem a székben, és élveztem a látványt. Ekkor hirtelen eszembe jutott valami.
- Edward, hol van a vér, amit Alice-szel bepakoltattam? – kérdeztem ijedten, miközben felpattantam az ülőhelyemről. Először érdeklődve meredt rám, majd elmosolyodott.
- A hűtőládát betettem ide a sarokba. Miért? Egyáltalán, miért is kellett ezt elhoznunk magunkkal? – kérdezte, én pedig visszaültem a helyemre. Csoda volt, hogy át tudtuk csempészni a reptéren.
- Neked. Amit még megígértem, de sajnos nem tudom megtenni… Amúgy hány fokosan szereted? – tudakoltam, mire felvonta a szemöldökét. Láttam rajta, hogy őszintén meglepte a kérdésem.
- Miért kérdezed? Igazán nem tudom, hogy jutnak ilyenek az eszedbe.
- Talán gond, hogy többet szeretnék rólad tudni? – tettem fel egy újabb kérdést. – De, rendben, nem kell elmondanod, ha nem akarod – mondtam, és az asztalra tettem a kezem. Néha olyan undok tudott lenni, de még így szerettem.
- Most megbántottalak – jelentette ki, de én nem néztem rá.
- Nem, nem bántottál meg, csupán az zavar, hogy még ezt sem tudom. Te mindent tudsz rólam, de én alig ismerlek. Persze ismerem pár szokásodat meg ezt-azt, de mást nem. Mint például ezt sem. – Kihúzta a mellettem levő széket, és leült rá. Szégyelltem magam. Olyan ostobán viselkedtem. Máris veszekedni akarok vele? Nem. Épp bocsánatot akartam kérni, és szólásra nyitottam a számat, de ő megelőzött.
- Harminchét-harmincnyolc fokosan, de hamar kihűl – felelte, én pedig lassan ránéztem.
- Azért, hogy nekem jobb legyen, nem kellett volna elmondanod – suttogtam. – Edward – pattantam fel ismét a székről, és a konyhapultnak nekidőlve fordultam felé. – Nem fogok veled veszekedni. Már több, mint huszonnégy órája a feleséged vagyok, én pedig nem fogom pokollá tenni az életedet azzal, hogy folyton veszekszek veled. Ez volt az egyik probléma, ami miatt megtörtént az, aminek nem kellett volna. – Nagy levegőt vettem, majd folytattam. – Igen, igazad van. Semmi közöm ahhoz, hogy mit csinálsz a vérrel, mert ez vámpírdolog. Bár elismerem, hogy kíváncsi vagyok, és ezt te is tudod. Rendben, nem kell mindenbe beleütnöm az orrom, ez igaz. De engem az nagyon zavar, hogy olyan keveset tudok rólad. – Már majdnem megszólalt, de én felemeltem a kezemet, hogy még nem fejeztem be. – Igen, meséltél már magadról, és hogy mégis, hogy lettél vámpír. Emlékszem minden egyes szóra, amit mondtál nekem. De, hogy mégis mit csinálsz… az nagyon érdekel. Többet szeretnék tudni a fajtátokról. – Visszamentem az asztalhoz, és leültem a székemre, majd felé fordultam. – Belecsöppentem a világodba, Edward, és nem tudtam kiúszni belőle, mert olyan, mint a tenger. Érdekes, gyönyörű, mégis veszéllyel teli. Te úgy véled, hogy csak szörnyetegek vagytok a világban, pedig ti is okkal vagytok a földön. A szépségetek egy fegyver, amivel csapdába csalhatjátok a gyanútlan áldozatokat. Én beleestem a világ legtökéletesebb csapdájába. Fogságba ejtett, én pedig eleinte küzdöttem ellene, aztán feladtam, mert rájöttem, bármit is teszek, a fájdalom, amit a szabadulás után éreznék, ezerszer rosszabb. – Nem rövid monológom után csak néztük egymást, és elgondolkodtunk. Semelyikünk sem szeretné, ha a házasságunk csupa veszekedésből állna. Elmondtam neki az érzéseimet, hisz tudnia kellett mit érzek. Nem akartam elveszíteni Edwardot, és bármit megtettem volna annak érdekében, hogy mellettem maradjon. Hogy szeressen, hogy ne hagyjon el, mert azt nem bírnám elviselni.
Már sokadjára álltam fel a székről, de nem érdekelt. Közelebb mentem hozzá, és átkaroltam a nyakát, fejemet pedig az övére hajtottam. Viszonozta az ölelésemet, és karjaival erősen fogott.
- Ne haragudj rám! – kértem bocsánatot. – Olyan ostoba tudok lenni. Mindenből elefántot csinálok. – Felnézett rám aranybarna szemeivel, majd lágyan elmosolyodott.
- Nem tudok rád haragudni. – Megsimogattam az arcát, majd lehajoltam ajkaihoz, és megcsókoltam.
- Istenem, de szeretlek – suttogtam, mikor elhúzódtunk egymástól.
- Én is téged. – Nem kellett kimondania, hisz annyiszor bizonyította már nekem. Úgy éreztem, hogy napról napra jobban beleszeretek. Mindig tud valami meglepetéssel szolgálni, amitől csak ámulok, de van, hogy egyszerűen csak gyönyörködöm benne.
Megfogtam az egyik derekamon pihenő kezét, és összekulcsoltam ujjainkat, majd felhúztam a székről. Lassú léptekkel indultam el a szobánkba. Szerencsémre nem tévedtem el újra a házban.
Amikor beléptünk a helyiségbe, bezártam az ajtót magunk mögött, majd Edwardot az ágyhoz húztam, és leültettem rá. Kíváncsian nézett rám, én pedig elhelyezkedtem az ölében. Ujjaimat végighúztam ajkain, majd gyönyörű szemeibe néztem. Homlokomat az övének támasztottam, és behunytam a szemem, miközben megsimogattam az arcát, másik kezemmel pedig átkaroltam a nyakát. Magához ölelt, majd megéreztem hideg ajkait az enyémeken. Óvatosan csókolt, én pedig minden egyes csóknál szorosabban öleltem őt, miközben beletúrtam a hajába.
Kezemmel lejjebb haladtam, és megfogtam a pólója alját, majd lassan felfele kezdtem húzni, mígnem a földön landolt a ruhadarab. Egy kis időre elhúzódtam tőle, és megcsodáltam őt. Kezemet lassan végighúztam a nyakán, mellkasán, és kockás hasán, majd vissza. Az érintésemre megremegett, s behunyta a szemeit. Újra ajkaira tapadtam, és ezzel egy időben hanyatt fektettem az ágyon.
Csak csókoltam, majd kis idő múlva nyakát és mellkasát kezdtem kényeztetni, miközben magamba szívtam mámorító illatát. Hangos sóhaj hagyta el szerelmem ajkát, mire elmosolyodtam, de nem hagytam abba…

Egyszer csak a hátamon találtam magam, és úgy tűnt, hogy most rajta volt a sor. Megszabadított ideiglenes ruhámtól, és megállás nélkül csókolni kezdett. Tökéletes ajkaival bejárta testem minden egyes szegletét, én pedig élvezetemnek hangot is adtam. Az érintése nyomán úgy éreztem, hogy lángra lobbant a bőröm, és azt hittem elégek a karjai közt.

Amennyire csak tudtam, magamhoz öleltem, és ott csókoltam, ahol értem. Edward a nyakamhoz hajolt, majd óvatosan megharapott, mire halkan felnyögtem, és beletúrtam a bronzbarna tincsekbe. Újra megcsókoltuk egymást, én pedig már szinte lángoltam. Akartam őt, de csak húzta az idegeimet, én azonban már magamon kívül voltam. Minden egyes célt talált érintésétől vonaglottam alatta. Felé kerekedtem, majd ráültem, mire mindkettőnkből örömsóhaj tört fel. Lassan mozogni kezdtem rajta, a szívverésem a kétszeresére nőtt, és szaporán vettem a levegőt, ahogy egyre gyorsítottunk a tempón. Lehajoltam hozzá, és hosszan megcsókoltam, miközben folyamatosan mozgattam a csípőmet. Beletúrt a hajamba, s velem együtt felült; így majdnem egy magasságban voltunk.
Éreztem, hogy közel járok az örömhöz. Még jobban diktáltuk a tempót, és mikor elértük a gyönyörűséget halk sikoly tört fel belőlem, míg Edward száját állatias morgás hagyta el. Ez még inkább felkorbácsolta a vágyaimat. Megcsókoltam ajkait, és szorosan magamhoz öleltem, ő pedig derekam köré fonta karjait.
A testem megremegett, majd megfeszült, és kielégülten dőltem neki Edwardnak, aki egy szempillantás alatt feljebb csúszott az ágyon, és mindkettőnket betakart. Fejemet a nyakába fúrtam, és mosolyogva bújtam a férjemhez, aki a hátamat simogatva, s lágy dallamot dúdolva repített az álmok földjére…

51. fejezet – Esküvő és nászút (II. rész)

2010. okt. 3. 1:47 - írta gicus15

6 komment
Címkék: avyg, halál, szerelm

Sziasztok! Meghoztam a fejezetet, ahogy ígértem. Egy nap alatt kettő. :)Ezen kívül lesz még egy része az 51. fejinek. :) Nos, azt hiszem, nincs hozzáfűznivalóm a részhez. :)

Aki olvassa a történetem első részének új változatát, annak most szólok, hogy karbantartás alatt volt az oldal, de már kész, és feltettem a következő részt. :)

Jó olvasást!
puszi

Anyu volt az első, aki magához ölelt, és gratulált nekünk. Könnyek gyűltek a szemébe, de abban a pillanatban le is törölte őket. Megértettem, hisz a legkisebb lánya is kirepült a családi fészekből. Ha rajta múlt, biztos, hogy egésznap el sem engedett volna, de szerencsére apu következett, aki ugyanúgy ölelt magához, mint anya, csak ő nem sírt, inkább büszke volt. Mondhatjuk, hogy féltem apám reakciójától, de miután mindkettőnknek gratulált, és sok boldogságot kívánt, minden félelmem szertefoszlott. Örültem, hogy úgy ölelte meg Edwardot, mint a saját fiát; legszívesebben újra magamhoz öleltem volna. Mindig is féltett, de tudta, hogy Edward mellett biztonságban leszek, és ez megnyugtatta.

Kate-ék jöttek, akik szintén gratuláltak nekünk, majd megöleltek, és megpusziltak minket. Most először voltak ennyire közel Edwardhoz, és Kate még a fülembe is suttogta, hogy: „Mázlista vagy.” Tudtam, mert nem minden bokorban nő egy ilyen férfi. Reménykedtem, hogy Edward nem olvas egész nap a fejemben, mert szerettem volna a gondolataimmal egyedül maradni, ráadásul megígérte.
Mark és Zac is mosolyogva öleltek át, és mondták el gratulációjukat.

Három nő és egy férfi következett, akiknek a szemei aranybarnán csillogtak, és a bőrük ugyanolyan sápadt volt, mint Alice-éknek. Ők lehettek a Denali klán tagjai.
Az első nőnek - aki Edwardhoz lépett -, szőke, göndör haja volt, amibe eperszínű tincsek voltak festve, és ahogy ölelte Őt, akkor már tudtam, hogy ki az. Tanya. Már hallottam róla Alice-től, és azt is tudtam, hogy teljesen oda volt Edwardét, és mindenképp meg akarta magának szerezni, de Edwardnak nem kellett. Nem értettem, hisz olyan szép volt ez a nő…
Elfordítottam a tekintetemet róluk, és a klán többi tagjára pillantottam. Ők mind engem fürkésztek aranybarna szemeikkel, és biztos azon járt az eszük, hogy mi olyan különleges bennem, amiért Edward el akart venni. Bevallom, féltem, hogy nem fogadnak majd el.
Az egyik nőnek hosszú, egyenes, aranyszőke haja volt, a másik kettőnek pedig fekete haja egy-egy olíva színű tinccsel benne, amely kihangsúlyozta krétafehér arcukat. Egytől-egyig tökéletesek és gyönyörűek voltak, szabályosan rosszul voltam magamtól. Én, egy ilyen csúnya lány, nem is vehette fel a versenyt az ő szépségükkel.
Tanya, még mindig Edwardon „csüngött”, majd nyájasan megszólalt.
- Ah, Edward, hiányoztál – mondta. Ebből sok következtetést vontam le. Edward csak kuncogott, majd finoman kibontakozott az öleléséből. Egyik kezét a hátára tette, míg a másikat a vállára. Nekem ez úgy tűnt, mintha meg akarta volna előzni az újabb „baráti” ölelését.
- Hosszú idő telt el. Semmit sem változtál; jól nézel ki.
- Te is. – Megint olyan volt a hangja, és nyilván észre is vette ezt Edward, ahogy a reakciómat is. Féltékeny voltam erre a nőre, pedig tudtam, hogy Edward engem szeret, csakis engem.
- Engedd meg, hogy bemutassalak a feleségemnek. – Olyan jó volt ezt hallani tőle, és ez volt az első alkalom, hogy így hívott, mióta házasok vagyunk. Nekem olyan volt, mintha mindig is azok lettünk volna. Mármint, olyan régóta voltunk jegyesek, hogy én már annak tekintettem magunkat, mert nem egyszer volt szó róla. – Tanya, ő itt az én Jennym.
Talán inkább Bellának kellett volna itt állni, nem pedig nekem, és Edwardnak a „Jenny” helyett Bellát kellett volna mondani. De alighogy erre gondoltam, már űztem is ki a fejemből. Miattam történtek azok a szörnyűségek.
Tanya nem nézett rám lenézően, sem fintorogva; mintha beletörődött volna abba, hogy Edward engem választott, és hogy sosem lesz az övé. Hát… mondjuk, ha már meghaltam, akkor talán. De azt melegen ajánlom, hogy boldoggá tegye Edwardot. Tanya nagyon csinos volt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire. A kezeit kinyújtotta, hogy az enyémekért nyúljon.
- Isten hozott a családban, Jenny. - Szomorkás mosoly jelent meg az arcán, és megsajnáltam. Hogy nem lehet, hogy neki nincs senkije? Hisz gyönyörű, minden férfi a lábai előtt hever. És akkor rájöttem. Neki nem kellettek azok a férfiak, hisz ő olyanra vágyott, mint Edward. Elérhetetlen és tökéletes. – Tudod, mi itt Carlisle rokonainak tartjuk magunkat, és eddig úgy tudtuk, hogy…
- Tanya – tette a nő vállára a kezét Edward, mire Ő rögtön elhallgatott.
- Sajnálom. Felejtsd el azt, amit az előbb elkezdtem. Örülök, hogy megismertelek – mosolygott. Alapjáraton semmit sem értettem, és ismert már annyira Edward, hogy egyszer ezt meg fogom még kérdezni tőle.
- Én is nagyon örülök a találkozásnak – mosolyodtam el. Ekkor a fekete hajú nő lépett elém, és elvette Tanyától a kezemet, és finoman megszorította.
- Én Carmen vagyok, ő itt Kate – mutatott a másik lányra – és Eleazar – mutatta be a férfit is. – Mind nagyon örvendünk, hogy találkozhattunk veled, Jenny.
- Én szintén – mondtam, és lehet, hogy csak nekem tűnt úgy, hogy akadozva nyögtem ki ezt a két szót.
- Isten hozott a családban – mosolygott Kate, miközben megsimogatta a karomat. Csak remélni tudtam, hogy nem fogom majd összetéveszteni a barátnőmmel, ha valamelyikükről beszélne Alice, vagy bárki más.
- Majd még találkozhatunk. Szerintem, lesz elég időnk hozzá – nevetett Tanya, majd helyet váltottak a családjával. Biztos, abban a hitben volt, hogy vámpír akarok lenni, pedig nem így volt. Persze szívesen találkoztam volna még velük. A legtöbb ember őket nézte, ahogy utat engednek a többi vendégnek, és nem is csodáltam.

Ki nem hagytuk a hagyományos tortavágást, amit már nagyon vártam. Hogy miért? Ez igazán egyszerű. Alice-t megkértem, hogy fagylalttortát vegyen – persze ő mást is vett, de ebbe most ne menjünk bele -, és megkértem, hogy szerezzen egy kis vért, természetesen állati vérről volt szó.
Az emberek árgus szemekkel figyelték, ahogy Edwarddal a kést tartottuk a látványos sütemény fölött. Elég nagy volt, és tudtam is, hogy miért. A szűk családi és baráti körből lett vagy kétszáz ember, ha nem több. Inkább nem szóltam semmit, nem akartam megbántani Alice-t.
A süteményeket egymás arcához tartottuk, Edward derekasan lenyelte az ő adagját, én pedig csak néztem őt. Egy szemrebbenés, egy fintor nélkül tette meg. Még ezt is elviselte.

A csokromat igyekeztem nem oldalra dobni, hanem a lányok felé, ahol Kate kezében landolt. Ezután következett a számomra leg zavarba ejtőbb rész. Természetesen Emmett és Jasper – utóbbiból nem néztem volna ki – hangosan nevettek a pírnál, ami az arcomon jelent meg, mikor Edward fogaival gondosan lecsúsztatta a bokáimig az Alice-től kapott harisnyatartót. Talán, ha kettesben lettünk volna, biztos, hogy nem jövök annyira zavarba.

Amikor a zene elkezdődött, Edward gondosan maga felé húzott, hiszen miénk volt az első tánc, bár én féltem egy kicsit. Egyszer táncoltam Edwarddal „közönség” előtt, akkor is attól tartottam, hogy a lábára lépek, vagy rosszabb. Egy vigaszom volt; hogy Ő vezetett, és irányította a lépéseimet. Csak mosolygott, és olyan könnyedén siklottunk a táncparketten, hogy úgy éreztem, repülök. A fények beragyogták az egész helyet, és igazából azt sem tudtam, hogy honnan jönnek. Teljesen eltávolodtam a földtől, és valahol máshol jártam, Edwarddal. Olyan volt, mintha körülöttünk minden elsötétült volna, és csak mi lettünk volna a parketten. A fények, amiket Alice aggatott a fákra, bevilágították az egész helyet, így láttam minden egyes részét szerelmem arcának. Egyszerűen tökéletes volt. Egész nap vele táncoltam volna.
Arcát oldalról az enyémnek döntötte, majd így táncoltunk egy rövid ideig, mert a fülembe csak annyit mondott, hogy: „Karl szeretne veled táncolni.” Nyilván észrevette, hogy teljesen elbambultam, ezért figyelmeztetett.
Alighogy kimondta ezeket a szavakat, apu jelent meg a háta mögött, és kocogtatta meg a vállát, hogy lekérjen, mire Edward megcsókolta a kezemet, majd azt apa kezébe helyezte.
Mosolyogva néztem fel apámra, aki ugyanígy tekintett le rám. Lassan kezdtünk táncolni a zenére, én pedig igyekeztem nem megbotlani. Ő mindig is tudott táncolni, csak titkolta, mígnem egy nap rányitottam, miközben anyut táncoltatta meg. Ebben nincs is semmi különös, de abban már igen, hogy, hogy voltak felöltözve, vagy inkább, hogy nem. Elsuhant mellettünk az Esme-Edward páros, én pedig megbabonázva néztem őket. Tökéletesen táncoltak.

* * *

Nem is tudtam, hogy Emmett is tud táncolni. Mikor felkért, komolyan azt hittem, hogy nekem abban a pillanatban végem van, de kellemesen csalódtam a bátyámban. Olyan könnyedén vezetetett, mintha mindig ezzel foglalkozott volna. Em után Jasper következett, aki szintén páratlanul táncolt, nekem mégis szerelmem volt a legjobb. Bevallom, Jazz most először került hozzám ilyen közel, mert eddig mindig attól tartott, hogy bántani fog, de tudtam, hogy elég erős ehhez.
- Sajnálom, kérlek, ne haragudj! – szólalt meg, én pedig kíváncsian néztem fel az aranybarna szemekbe. Hirtelen megjelent mellettünk Carlisle, aki rögtön átvett Jasperttől. Hibásnak éreztem magam. Talán, ha lenne valamiféle vámpírparfüm, amivel megkönnyíthetem bátyám dolgát, akkor sokkal jobb lenne. A-a, nem megyek feltalálónak, mert nem vagyok olyan okos, de kitalálni az megy. Lásd, vérfagyi. Ekkor hirtelen eszembe jutott Edward kicsiny meglepetése. El ne felejtsem majd.

Úgy gondoltam, hogy mindenkivel táncoltam, akivel kellett, úgyhogy leültem egy székre, hogy pihentessem a lábam. Persze Edwardék jól bírták, de én…
Vámpír Kate – így könnyebb volt megkülönböztetni őket - sétált hozzám, majd ült le mellém, hogy velem együtt nézze a táncolókat, aztán hirtelen megszólalt.
- Kár, hogy Irina nem jött el – sóhajtott, én pedig kíváncsian néztem rá.
- Irina?
- Igen, ő a másik testvérem. Tudod, megölték a szerelmét, és bánatában ki sem mozdul a szobájából. Csak nagyon nehezen tudjuk rávenni, hogy menjen el vadászni. – Megint eszembe jutott Edward halála, és tekintetemmel a férjemet kerestem. – Ne haragudj, nem kellene erről beszélnem, hisz az esküvőd van.
- Semmi baj – mosolyodtam el halványan. - El tudom képzelni, hogy mit érezhet – mondtam együtt érzően. – Szívesen megismerném őt, hisz ő is családtag.
- Majd egyszer eljöttök Alaszkába, és akkor majd találkozhatsz vele. Tudod, nem biztos, hogy rá tudjuk venni az utazásra – húzta el a száját, én pedig bólintottam. Teljesen megértettem Irinát, hisz nem lehet könnyű neki. Nem akartam faggatózni, és az alkalom sem felelt meg az ilyesfajta beszélgetéshez.

* * *

Késő délután, Edward félrehúzott, mikor senki se látott minket, majd besétáltunk az erdőbe. Nem tudtam, hogy hova visz, de nem is érdekelt, örültem, hogy vele vagyok. Nem mentünk sokáig, csupán ötven métert, majd megálltunk egy nagy, vastag fánál. Finoman nekitolt, majd ajkait az enyémekre tapasztotta. Nyaka köré fontam a karomat, és közelebb bújtam hozzá. Egyik kezemet végighúztam a mellkasán, és ott is állapodott meg, a másikat pedig a nyakára tettem, s úgy csókoltam tovább.
Nem is tudom, mióta összeházasodtunk, alig voltunk együtt. Mindig távol álltunk egymástól, pedig legszívesebben egész nap a karjaiban lettem volna, és a szemében láttam, hogy ő is így érez.
Ajkai lágyan kóstolgatták az enyémeket, én pedig úgy éreztem, hogy forog velem a világ. Megkapaszkodtam Edward vállába, miközben próbáltam remegő lábaimat talpon maradásra bírni. Edward derekam köré fonta karjait, és megtartott, nehogy összeessek. Egy kis ideig csókolt, majd elhúzódott, és mélyen a szemembe nézett. Éreztem, hogy az arcomba szökik a vér, így lehajtottam a fejem, de ő az állam alá tette a kezét, hogy újra a szemeimbe nézhessen. Ő annyira tökéletes volt, nem is értettem, hogy mit szeret bennem.
- Mire gondolsz? – kérdezte, én pedig meglepetten néztem rá.
- Azt hittem, hogy olvasol a gondolataimban – suttogtam, mert ennél többre nem futotta.
- Megígértem, hogy nem teszem; ma nem, legalábbis a tiédben – mosolygott, miközben megsimogatta az arcomat.
- Köszönöm. – Ő csak magához ölelt, én pedig a nyakába fúrtam az arcomat, és beszívtam bódító illatát. Átöleltem, majd újra ránéztem. Nem bírtam megállni, hogy ne őt bámuljam. Egyszerűen vonzotta a tekintetemet, és nem tudtam betelni a látvánnyal.
- Gyönyörű vagy – mosolygott, én pedig elpirulva motyogtam egy köszönömöt. Láttam már magamat a tükörben, de nem voltam szép. Gondolatban odaképzeltem magam mellé a tükörbe Edwardot, és az egyetlen gyönyörű ember, ő volt.
El sem hittem, hogy most már tényleg az enyém, és hogy mindig velem marad. Ha öreg leszek, vajon akkor is mellettem lesz, vagy elhagy? Nehéz megmondani, de talán túlságosan is előre rohantam az időben. Még annyi évtizedet élhetünk együtt boldogan…

Hamarosan visszatértünk a többiekhez, és Alice mosolygós arcával találtuk szembe magunkat.
- Már mindenhol kerestelek titeket – mondta, miközben felénk sétált. – De ne mondjatok semmit, mindent tudok. Most pedig bontsátok ki az ajándékaitokat. – Nagyot nyeltem, és barátnőm ijedten nézett rám, ahogy Edward is. – Nyugi, nem mindet, csak párat, a többit majd a nászúton – mosolygott, majd lassan lépdelve közelítettük meg az ajándékokkal teli asztalt.

Mondanom sem kell, hogy az első ajándék Alice-é volt, amitől rögtön elpirultam. Amint megpillantottam a csipkés fehérneműt, azon nyomban vissza is zártam a dobozkát, amibe bele lett téve. Alice imád zavarba hozni, de persze ezt még mielőtt mindenki körénk gyűlt volna, akkor adta át, így megúsztam a kíváncsi tekinteteket.
A második ajándékunk anyutól és aputól volt. Egy kis pénzt kaptunk tőlük, mert nehéz egy ifjú pár indulása. Én vissza akartam nekik adni, de azt mondták, hogy ne merészeljem, mert akkor nagyon megharagszanak. Így nem tehettem mást, csak megöleltem és megpusziltam őket.
Carlisle-tól és Esmétől már megkaptuk az ajándékunk, de azt nem tudtam, hogy mi, mert Edward nem volt hajlandó elárulni, ahogy Alice sem, így várnom még kellett vele. A nővéreimtől – akik szintén koszorúslányok voltak – babacipőt és rugdalózót kaptunk. Enyhe célzás volt részükről, hogy egy unokahúgot, vagy unokaöcsöt akarnak. Hát nem kicsit lepődtünk meg Edwarddal.
- Na de lányok! – szólt rájuk anya, mire csak kuncogni kezdtek.
- Most miért? – nevetett Amy, majd mellém állt, és megfogta a kezemet. – Nekem még nincs, Sarah pedig… - nézett nővérem gömbölyödő hasára -… mindjárt szül. – Ha engem kérdeztek, a nővérem enyhén berúgott. Azért túlzás volt, hogy „mindjárt”, bár… a nyolcadik hónapban volt. Sok mindenről maradtam le a hét hónap alatt, míg Edward… de bepótoltuk, és együtt örültünk Sarah-val, bár én nem mutattam ki, de szomorú voltam, hogy nem sikerült a baba. Hiú reményt keltettek bennünk, és pofára estünk.
Edward finoman megsimogatta a kezemet, én pedig hálás mosolyt küldtem felé. Nem olvasott a gondolataimban, de tudtam, ismer már annyira, hogy nem kell a fejembe látnia, akkor is tudja, mire gondolok.
- Most már mindegy – rázta meg a fejét anyu, és tudtam, hogy arra gondolt, még mindig mennyire gyerekes tud lenni a nővérem.

* * * *

Anya alig akart elengedni. Csak azt hajtogatta, milyen hamar felnőttem, és, hogy vigyázzak magamra. Mintha bármi bajom eshetne Edward mellett. Ő volt, van és lesz az én Őrangyalom, örökre. Akarom mondani, míg élek.
Miután végleg elengedtem anyu kezét, olyan súly nehezedett a vállamra, amitől egy másodpercre meginogtam fizikailag is. A felelősség hirtelen csapott le rám, én pedig nem tehettem mást, mint büszkének lennem, hisz van egy csodálatos férjem, és bár gyerekem talán sosem lesz, akkor is szeretni fogjuk egymást. Bennem volt az, ami minden férjezett nőben. Eltartani a férjet. Ezt úgy értem, mint megfőzni a vacsorát, vagy eleget tenni a házas élet gyönyöreinek. Bár… Előbbi kicsit furának hatna.
A felelősség igazából rám hárult. Elengedtem anyukám szoknyáját, és most már nekem kell majd megkeresnem a napi betevőre a pénzt, vagyis hát… Na, jó, azt hiszem, kicsit bonyolult lett, de az világos, hogy nem élősködhetek Edwardék pénzén. Ha enni akarunk/akarok, mosni magunkra, ahogy a többi rendes asszony csinálja, azért meg kell dolgozni.
Edward érdeklődve figyelt engem. De édes, még mindig nem olvas a gondolataimban - mosolyogtam magamban. Ő lehajolt hozzám, én pedig lábujjhegyre álltam, majd megcsókoltuk egymást, mire a tömeg tapsolni kezdett.
Elindultunk az autóhoz, ami telis-tele volt virágokkal. Ezzel egy időben elkezdődött a rizsdobálás.

Mikor mindenkitől végleg elköszöntünk, beültünk az autóba, és a reptér felé vettük az irányt, de előtte még megígértem anyunak, hogy hívom. Alice-ék már mindent összekészítettek és bepakoltak a kocsiba, így nem kellett már vele foglalkoznunk.
Edward megszorította a kezemet.
- Szeretlek – mondta, mire mosolyogva tekintetemet ráfordítottam, és csak annyit feleltem…
- Ez az, amiért most itt lehetünk. – Megcsókolta a hajamat, én pedig behunytam egy pillanatra a szemem, és magamba szívtam az illatát. Ahogy ráfordultunk a sötét országútra, Edward rátaposott a gázra. Hallgattam a motor dorombolását, miközben az erdőt magunk mögött hagytuk, én pedig egyre kíváncsibb lettem, hol is töltjük a nászutunkat.
Az izgatottság úrrá lett rajtam, és úgy éreztem, hogy a nászéjszaka lesz új életem legelső éjjeli csodája…

Egy kis ízelítő...

- Mrs. Cullen, óvatosan! – szólt nekem egy eladó, én pedig értetlenül meredtem rá. Csak a felső polcról akartam levenni a lisztet, de látszólag nem értem el. Mellém sétált a fiú, aki megszólított nemrég, majd levette nekem az árut, amit le akartam venni.

- Köszönöm – mosolyogtam rá, mire csak biccentett, és visszament dolgozni. Ekkor egy idős férfi szólított meg, aki mellettem haladt el.

- Jenny? Tényleg te vagy az? – kérdezte, mire kérdőn néztem rá. – Mark vagyok. Mark Tomson. Nem emlékszel rám? Együtt jártunk középiskolába – mosolygott, nekem pedig eszembe jutott. Hogy megöregedett az évek alatt - gondoltam.

- Szi… - köszöntem volna, ha nem lép közbe Edward.

- Hát itt vagy? Már mindenhol kerestelek – mondta, miközben odasétált hozzám, és megfogta a kezemet.

- Cullen? – kérdezte Mark kikerekedett szemekkel.

- Ismerjük egymást? – tudakolta szerelmem, mintha nem tudta volna, ki is az idős férfi.

Bemutatkozás

Ez a (Cullens) A lehetetlen is lehetséges c. történetem 2. része. Eltér az eredeti történettől, viszont a szereplők ugyanazok maradtak. Hogy miről szól? Itt megtekinthetitek a történet úgymond előzetesét: http://www.youtube.com/watch?v=PihIdKocHv0

Keresés

Utolsó kommentek

- 15. fejezet - Sajnálom, buy sustanon: Ön bizonyára valami kellemes vélemények és nézetek. jennyedward.blog.neon.hu nyújt egy... »
- 15. fejezet - Sajnálom, search engine promotion services: jennyedward.blog.neon.hu lesz a tökéletes blog mindenki számára, aki szeretné tudni,... »
- 45. fejezet - Döntő kérdés, gumzjx: vefcF8 ylfjhbrenmfi »
- 11. fejezet - Furcsa érzések, gpiejzihw: MCpxHK spkurcykvbev »
- 45. fejezet - Döntő kérdés, Lorraine: Your article perfectly shows what I needed to know, tanhks! »

Egyéb

Budapesti Bulik a CityWeekendtől

Szerelem vagy halál?