edwad címke // Szerelem vagy halál?

edwad bejegyzései

15. fejezet - Sajnálom

2010. jan. 19. 19:45 - írta gicus15

20 komment
Címkék: cullen, edwad, halál, jenny, pattinson, robert, smith, szerelem

Köszönöm a kommentárt Eszofi:D♥

Remélem tetszik és kapok sok-sok kommentárt:D

(Jenny szemszöge)

Másnap reggel kissé kómásan ébredtem az álmom miatt, mivel hajnali négy órakor tudtam csak elaludni, mert egész végig gyötörtek a benne látott képek.
Kikászálódtam az ágyamból, majd elvégeztem a reggeli teendőimet és suliba indultam.
Egész idő alatt azon járt az eszem, hogy szóba áll-e még velem, vagy sem, és a válaszom: Nem tudom.

Mikor beértem az iskolába, igyekeztem elrejtőzni, de akkor olyat láttam, mint amit álmomban is.
Edward és Bella beszélgettek. Nem akartam ugyanazt végignézni ismét, amit már múlt éjjel is kellett, így elrohantam mellettük és imádkoztam, hogy ne lássanak meg, mert még rájuk nézni sem akartam.

(Edward szemszöge)

Bellával beszélgettem, vagyis próbáltam, mert még mindig a múlt éjszakára gondoltam.
- Edward! Hahó? Itt vagy? – szólongatott Bella.
- Igen, csak kicsit elgondolkoztam – mondtam.
- Igen? És min, ha szabad megtudnom? – kérdezte.
- Mindegy, nem fontos.
- Hát jó, nem kell elmondanod, ha nem akarod – sóhajtott. Most mondjam el neki, vagy sem? - tűnődtem magamban, és végül úgy döntöttem, hogy most az egyszer, nem fogom vele megosztani a „titkomat”. Csak néztem Bellát, majd láttam, hogy valaki nagyon sietősen vág át a folyosón, és akkor megláttam Őt. Nagyon sietett valahová, de biztos, hogy nem órára, mert a csengetésig még volt huszonöt perc.
- Ne haragudj! – néztem bocsánatkérően Bellára, majd ott hagytam a szekrényénél, ahol eddig álltunk.

Rohantam Jenny után, végül sikerült utolérnem a szekrényénél. Miközben normál tempóban felé sétáltam, azon merengtem, hogy vajon még mindig mérges-e rám? Egész biztosan, mert akkor nem hinném, hogy így viselkedett volna.
Mikor a háta mögé értem megszólaltam.

(Jenny szemszöge)

- Szia! – köszönt a kellemes hang a hátam mögül. Reméltem, hogy nem vesz észre, de nem így lett.
- Szia! – fordultam felé, majd előkerestem a nadrágzsebemből a mobilomat és azzal kezdtem játszani, mert nem akartam a szemébe nézni.
- Beszélhetnék veled? – kérdezte.
- Persze – mondtam közömbösen.
- A tegnap estéről lenne szó… - kezdte, de nem fejezte be a mondatát, mert elvette tőlem a telefont.
- Visszakaphatnám? – kérdeztem, miközben a telefonomat bámultam a kezében.
- Ha figyelsz rám, akkor igen – felelte.
- Én figyelek – mondtam, és egy gyors mozdulattal kikaptam a kezéből a készüléket, de megint nem néztem Rá.
- Jenny – takarta el a képernyőt, majd neki nyomott a szekrényemnek, két karját pedig a két oldalamhoz tette, hogy még véletlenül se tudjak megszökni. – Beszélni szeretnék veled…
- Miről? – kérdeztem ártatlanul.
- Tudod jól, hogy miről – nézett mélyen a szemembe. – Sajnálom. Nem tudtam, hogy mit csinálok – mondta komoly arccal. Rosszul esett, hogy nem direkt csókolt meg, hanem véletlenül. Nem tudtam mit szólni először, de végülis kinyögtem egy kis valamit.
- Tudom – mondtam. Tudom? Tudom? Jobbat nem találhattál volna ki, Jenny? - kérdeztem magamtól. – Biztos csak egy arcra puszi akart lenni, csak kicsit arrébb csúszott – szóltam komoly arccal. Arrébb? Mégis, hogy csúszhatna arrébb egy puszi? - tudakoltam, ismét magamtól.
- Öhm… - nézett a pólómra, majd ismét rám – hát igen, kicsit – mondta.
- Nekem… órára kell mennem – szólaltam meg kis idő múlva.
- Igen – lökte el magát a szekrénytől – nekem is.
- Tényleg sajnálom – kért újra bocsánatot.
- Semmi baj, már mondtam, és felejtsük el, rendben? Semmi sem történt – mondtam, majd elköszöntem tőle és órára mentem.

Megbántott azzal a kijelentésével, hogy nem szándékosan csókolt meg.
De miért bánt ez a dolog? – kérdeztem magamtól. – Hisz, csak barátok vagyunk – gondoltam, és megpróbáltam az órára figyelni.

Szünetben találkoztam Bellával és együtt mentünk tesire. Furcsa volt, mivel sokat beszélgettünk, de így kezdtem látni, hogy valójában milyen is ő.

Testnevelés órán két csoportra lettünk osztva.
Az osztály egyik fele ugráló kötelezett, míg a másik része röplabdázott. Bella kifogta a kötelet, én pedig röplabdáztam. Szerencsére nem Edwarddal voltam egy csoportban, de még mindig úgy nézet rám. Láttam a szemében, hogy bánja a dolgot, de megmondtam neki, hogy nem haragszok rá, viszont volt egy olyan érzésem, hogy egész nap ezeket a szemeket kell majd bámulnom.

Szegény Bella belegabalyodott a kötélbe és elesett. Tényleg sajnáltam ezt lányt. Ennyit nem lehet bénázni, bár… én sem vagyok jobb. A labdát többször beleütöttem a hálóba, ráadásul Edwardhoz is hozzávágtam.
Most biztos azt hiszi, hogy direkt dobtam fejbe – gondoltam, és odamentem hozzá, mikor a tesi tanár kiment a teremből.
- Edward! – szólítottam meg, Ő pedig felém fordult. – Ne haragudj! Nem akartam – kértem bocsánatot.
- Semmi baj, megérdemeltem – mondta.
- Én nem… - de mielőtt mentegetőzhettem volna, Ő már tovább állt. Komolyan azt hiszi, hogy szándékosan csináltam? - kérdeztem magamtól. Visszamentem a többiekhez és folytattuk a játékot.

Ebédnél nem is köszönt nekem, mikor leültem az asztalhoz, és ebből arra következtettem, hogy még mindig mérges rám. Bár inkább nekem kéne dühösnek lennem rá, mert végülis Ő csókolt meg és nem fordítva, és az a labdás eset meg véletlen volt.
Azon gondolkodtam, hogy vajon mi baja lehet Edwardnak. Úgy döntöttem, hogy kiszedem belőle, mert nem szeretek senkivel sem fasírtban lenni. Főleg nem úgy, hogy nem tudom mi a problémája velem.

A menzáról jöttem kifele, és direkt utolsónak mentem ki, de úgy láttam, hogy Edward is úgy döntött, hogy lemarad.
- Jenny – szólított meg, én pedig felé fordultam.
- Edward, én… - kezdtem volna, de számra tette a mutatóujját, ezzel elhallgattatva engem.
- Shh! Gyere velem – kézen ragadott, és húzni kezdett kifele az iskolából. Beültetett a kocsijába, majd elindultunk, azt nem tudtam, hogy hová, csak azt hogy el.
- Sajnálom, én tényleg nem akartam hozzád vágni – mondtam, és reméltem, hogy érti mire céloztam. – Ne haragudj rám.
- Nem haragszok rád.
- Akkor… miért voltál olyan? – kérdeztem.
- Bocsáss meg, nem akartam olyan lenni, az okát nem tudom, hogy miért viselkedtem úgy veled. Inkább magamra haragszom – mondta.
- Mit mondtam neked?
- Hogy nem vagy mérges rám.
- És ez az igazság – mosolyogtam. – Nem szeretek veled veszekedni
- Én sem – mosolygott.
- Legyünk nagyon, nagyon jó barátok – szólalt meg kis idő múlva.
- Igen – helyeseltem.
Lassan megérkeztünk az otthonomhoz. Ezen meglepődtem, mert teljesen másfelé indultunk, így megkérdeztem a mellettem ülőt. Jobban szólva, csak akartam, mert megelőzött.
- Kíváncsi vagy, hogy miért tettünk kerülőt, igaz? – kérdezte, és leállította a motort, majd felém fordult.
- Igen.
- Beszélni szerettem volna veled, és mivel elmaradt az utolsó óránk, így úgy gondoltam, hogy most megejthetnénk.
- Értem. És sikerült? – kérdeztem somolyogva, mire az Ő arcára is egy mosoly ült ki.
- Igen. – Kiszálltunk a kocsiból és a bejárat felé vettük az irányt. – Jenny! – szólalt meg, mikor a zsebemben keresgéltem a kulcsomat.
- Tessék?
- Öhm… Holnap… érted jöhetek? – kérdezte.
- Ha szeretnél – mosolyogtam. – De mi lesz Bellával? – kérdeztem. Nem akartam kitúrni.
- Őt a barátja hozza be – mondta kicsit gúnyosan. Tetszik neki. Tudtam!
- Van barátja? – kérdeztem döbbenten.
- Igen.
- Gondolom az osztályba jár – mondtam ki, amit épp gondoltam.
- Nem ebbe a suliba jár.
- Értem. Köszönöm, hogy hazahoztál – mosolyogtam.
- Szívesen – vigyorgott, majd magához ölelt. Meglepődtem, de kis fázis késéssel visszaöleltem. Nyakába fúrtam az arcom, és beszívtam finom illatát. Behunytam a szemem és élveztem a pillanatot, nem akartam, hogy véget érjen ez a pillanat.

Nem tudom, hogy meddig állhattunk így összeölelkezve, de nem is érdekelt, jó volt a karjaiban lenni.
Éreztem, ahogy ajkai súrolják a nyakamat, és ebbe beleborzongtam, a szívem pedig meglódult az érintéstől, de egyáltalán nem zavart.
Végül én húzódtam el, mert neki is haza kellett menni, a testvérei biztos kereshették már.
Még utoljára rámosolyogtam, majd elköszöntem tőle, és bementem a házba.
Neki támaszkodtam az ajtónak és mélyeket sóhajtottam, mert alig kaptam levegőt. Kitekintettem az ablakon, és néztem, ahogy elhajt az otthonomtól.

(Edward szemszöge)

Megöleltem Őt, és hosszú percekig így álltunk. Észre sem vettem, hogy mit csinálok, csak akkor kaptam észbe, mikor nyakát súrolták ajkaim, de nem érezte. Vagyis reméltem, hogy nem vette észre.
Végül elhúzódott, amit nem szerettem volna - de mégis megtette -, majd elköszönt és bement a házba.
Egy kis ideig álltam az ajtó előtt, majd megfordultam és beültem a kocsimba.

Hazafelé tartottam, és már jó előre felkészültem Alice faggatózására.
Olyan furcsa mióta idejött Jenny. Valamit forgat a fejében csak azt nem tudom, hogy mit – elmélkedtem magamban.

(Jenny szemszöge)

Már nagyon vártam a másnapot és majd kiugrottam a bőrömből, mikor meghallottam az ismerős autó dudaszóját.
Mikor kiléptem a házból, Edward a kocsinak volt támaszkodva és engem várt. Tényleg engem várt és nem mást.
Ez most úgy hangzott, mintha szerelmes lennék belé, és most megyünk együtt először suliba mióta járunk. Pedig nem így volt, egyáltalán nem így.
- Szia – köszönt mosolyogva.
- Szia. – Kinyitotta nekem a kocsi ajtót, majd segített beszállni, amit egy mosollyal köszöntem meg.

Annyira boldog voltam, de nem vigyorogtam egyfolytában, csak bámultam kifele az ablakon és néztem a mellettünk elsuhanó fákat, házakat.

Körülbelül tíz perce mehettünk, mikor egy hangos csapódással elsötétült körülöttem a világ…

11. fejezet - Furcsa érzések

2010. jan. 16. 15:47 - írta gicus15

6 komment
Címkék: cullen, edwad, gicus15, halál, jenny, pattinson, robert, szerelem, vagy

Sziasztok! Van egy Új blogom is, amit ITT találhattok, szintén NEON Blogzónán. Ha érdekel, akkor olvassatok bele:)

Itt a 11. fejezet. Amint láthatjátok, van benne Edward szemszög is:D Jó olvasást!

puszi

(Edward szemszöge)

Sajnos ez nem vált be, mert Jenny felkelt és álmos hangon megszólalt.
- Edward? Te mit keresel itt? – kérdezte, én pedig nagyot nyeltem, majd felé fordultam. A matracon ült és engem bámult.
- Én… Én csak bocsánatot szerettem volna kérni – mondtam, ami persze igaz is volt.
- Az éjszaka közepén? – kérdezte, és beletúrt a hajába, hogy valahogy álljon a frizurája.
- Sajnálom, hogy felébresztettelek. Nem akartam.
- Semmi baj – mosolygott. Vajon még mindig haragszik rám? - kérdeztem magamtól.
- Nem kell bocsánatot kérned, csak a feladatot teljesítetted, emiatt ne legyen bűntudatod – mondta, és újra beletúrt a hajába. – Én voltam a hibás. El kellett volna húzódnom, de késő bánat e gondolat.
- Most miért hibáztatod magad? A testvéreim kérték ezt és mi megmondtuk, hogy nem, de én nem tudtam… - ekkor elharaptam a mondatom végét. Nem akartam, hogy megtudja.
- Mit nem tudtál? – kérdezte.
- Azt, hogy ez neked ennyire rosszul fog esni.
- Rosszul? – kérdezte nevetve. – Edward, ez volt eddigi életem legnormálisabb csókja – mosolygott.
- Legnormálisabb? – kérdeztem mosolyogva. Jól esett ezt hallani.
- Igen, de ezt ne firtassuk – mosolygott.
- Rendben. Álmos vagy? – kérdeztem.
- Nem, de te, ha akarsz, nyugodtan mehetsz – szólt.
- Ha… Ha nem bánnád, akkor maradnék egy kicsit – mondtam, és reménykedve néztem rá.
- Ha szeretnél maradni, akkor semmi akadálya, csak figyeld, mikor jönnek a lányok – mosolygott.
- Rendben – mosolyogtam én is, és elindultam felé, majd leültem mellé. Ő végig követett a szemével, majd betakarózott és rám nézett, de mikor észrevette, hogy Őt bámulom, elkapta rólam a tekintetét.
- Mesélj magadról – szólaltam meg kis idő múlva.
- Mit szeretnél tudni? – kérdezte.
- Mindent.
- Mindent? – én csak bólintottam.
- Mondj olyat, amit még nem tudok.
- És mit nem tudsz? – kérdezte. Ezen el kellett gondolkodnom. Vajon mit nem kérdeztem még meg? - tanakodtam magamban.
- Kedvenc színed? – kérdeztem végül. Tudom, hogy nem egy eredeti ötlet, de csak ez jutott hirtelen az eszembe.
- A kék és a fehér. Neked?
- Nekem a kék – mosolyogtam.
- Milyen zenéket szeretsz? – kérdezte. Nem válaszoltam. – Na, nem foglak cukkolni, nem Tom vagyok – mondta mosolyogva.
- Leginkább a klasszikusokat, de meghallgatok ezt-azt – mondtam végül.
- Klasszikusok közül miket?
- Mindenfélét. És te milyeneket hallgatsz?
- Huh, sokfélét. Pop, R&B, RAP stb, stb. Nagyon sok számot meghallgatok – mosolygott. Meg kellett érintenem. Azt nem tudtam, hogy miért, csak azt, hogy meg kell, meg akartam érinteni Őt, de mégse tettem. Olyan más volt, mint a többi lány.
- És mi van Bellával? – tudakolta kis idő múlva. Miért kérdez folyton Belláról? Talán azt hiszi, hogy…?
- Nem vagyok együtt Bellával, ha erre céloztál.
- Nem, nem! Én nem céloztam semmire sem, csak kérdeztem, vagyis… Miért, nincs barátnőd? – kérdezte komoly arccal.
- Nincs. – Teljesen ledöbbent azon, amit mondtam, szóhoz sem tudott jutni.
- Ez… Ez most komoly? – kérdezte, én pedig bólintottam. – Egy ilyen jó pasinak nincs barátnője?
- Jó pasinak tartasz? – kérdeztem mosolyogva.
- Igen, ahogy a haverjaidat is. Egyszer beszéltem Kate-tel Zac-ékről, és mondta, hogy Julie együtt van Markkal, Ashley meg Tomot akarja behálózni. Hűha, lehet, hogy ezt most nem kellett volna elmondanom. Remélem, nem mondod el nekik. Ígérd meg! – hajolt közelebb hozzám, én pedig éreztem finom kókusz illatát, ami belőle áradt. Akkor ezért volt az a kókusz illatú tusfürdő Alice fürdőjében, amit a rejtélyes módon eltűnt pólóm keresése közben vettem észre.
- Nem mondok senkinek semmit – mosolyogtam. Hangosan kifújta a levegőt, hátrébb húzódott, majd megszólalt.
- Köszi – mosolygott.
- Remélem, azért barátok maradunk – váltottam témát. Kérdőn nézett rám, majd leesett neki, mire mondtam.
- Igen – somolygott. – Te nem fázol? – kérdezte, és még jobban bebugyolálta magát a meleg takaróval. Bárcsak én is a takaró alatt lennék. Mi volt ez?! Ez nem én voltam! - kiáltottam magamban.
- Kicsit hideg van, de nem igazán – mosolyogtam.
- Edward?
- Igen?
- Öhm… Huh… Ne értsd félre, rendben?
- Rendben, de miről van szó? – kérdeztem mosolyogva. Látszott rajta, hogy zavarban van.
- Ha… Ha fázol, bebújhatsz mellém, de szigorúan csak baráti alapon – mondta, és lesütötte barna szemeit. Kezemet álla alá tettem és felemeltem a fejét, hogy a szemébe nézhessek.
- De csak ha nem zavarok – mosolyogtam.
- Azért kérdeztem, te – fordította el a fejét mosolyogva, majd újra rám nézett.
Közelebb ültem Jennyhez, Ő kitárta egyik kezét, én pedig hozzábújtam. Szigorúan baráti alapon, ahogy Ő is mondta. Rám terítette a takaró egy részét, én összehúztam magunkon, majd elhelyezkedtem mellette.
Jenny bőre kellemesen meleg volt, míg az enyém kicsit hideg a szobában uralkodó hűvös levegő miatt. Libabőrös lett a teste, mikor bőröm az övéhez ért, de nem szólt semmit.
- Ebben a házban sajnos nincs mindig bekapcsolva a fűtés – mondtam kis idő múlva.
- Hogyhogy?
- Nem tudom. – Azt azért mégsem mondhattam, hogy nem érzi szükségét a családom többi tagja, mert vámpírok, és én sem vagyok annyira fázós típus.
- Hogy nem fagysz meg esténként? Én már rég, legalább öt paplannal takaróznék – mondta.
- Amúgy sem vagyok annyira fázós típus, de most tényleg hidegebb van, mint szokott lenni – mondtam, bár az igazság az volt, hogy a közelében akartam lenni. Meg akartam érinteni. Tudom, hogy szemét dolog kihasználni a helyzetet, de lehet, hogy nem lesz több alkalmam rá, hogy még egyszer ilyen közel kerülhessek hozzá.
- Értem. Nézd csak! – szólalt meg, majd kezével, ami jéghideg volt, a nyakamhoz ért.
- Huh, de hideg a kezed – borzongtam meg.
- Mert fázok, ahogy a lábacskáim is – húzta maga alá lábait, majd hozzám bújt. Automatikusan teste köré fontam karjaimat, majd vártam, hogy elhúzódjon, de nem tette és ennek örültem. A világért sem engedtem volna el, hogy miért, azt nem tudtam.

Már egy ideje nem szólaltunk meg, így lenéztem Jennyre. Aludt. Olyan édesen szunyókált a karjaim közt, hogy nem volt szívem felébreszteni.
Óvatosan lefektettem a matracra, és gondosan betakartam, utána még egy kicsit néztem, ahogy alszik. Megsimogattam az arcát, majd homlokon csókoltam és elhagytam a szobát.
Visszamentem a szobámba és én is nyugovóra tértem.

(Jenny szemszöge)

Másnap reggel nem egyedül keltem, mert Alice és Rosalie velem egyszerre mászott ki az ágyból.
A múlt éjjelen járt az eszem és tisztán emlékeztem, hogy Edward karjai közt aludtam el.
Biztos Ő fektetett le - gondoltam reggeli közben. Sajnos Edward még aludt, de azt mondták Alice-ék, hogy pár perc múlva kel. Azt nem tudtam, hogy miért mondták, merthogy én nem kérdeztem az biztos, de arra kíváncsi voltam, hogy néz ki reggelente.
Miért vagyok kíváncsi, hogy, hogy néz ki Edward reggelente? – kérdeztem magamtól. Tuti megőrültem. Távolságot fogok tartani tőle - döntöttem el.
- Jó reggelt! – köszönt álmosan Edward, mikor leért. A haja össze-vissza meredezett a fején, és álmos tekintettel meredt a konyhában lévőkre.
- Jó reggelt! – köszöntünk egyszerre valamennyien.
- Tessék, Szívem, a kávéd – tette az asztalra Esme a gőzölgő feketekávét.
- Köszönöm – foglalt helyet Edward az előttem lévő széken. Nagyon jól nézett ki még így, kócos hajjal is. Inkább levettem róla a tekintetem, és a narancslevemet kezdtem kortyolgatni.
- Jenny! – szólt Alice.
- Igen?
- Ha megittad a juice-odat, akkor menj, öltözz fel, utána pedig indulunk hozzád és felkapod a táskát, majd megyünk a suliba – mondta barátnőm.
- Rendben – mosolyogtam, majd megittam a narancslevemet és betettem a mosogatóba. Megköszöntem Esmének, utána felmentem a fürdőbe és készülni kezdtem.

A suli felé tartottunk Alice-szel, én pedig az ablakon bámultam kifele és gondolkoztam… volna, ugyanis barátnőm folyamatosan beszélt. Aztán olyat kérdezett, amin nagyon meglepődtem.
- Miért akarsz távol maradni a bátyámtól? - Ezt meg honnan tudja? - kérdeztem magamtól.
- Te… Honnan…?
- Látom – felelte.
- Látod?
- Igen. Ma reggel, mikor elmentél mellette, rá se néztél, csak reggeli közben szóltál hozzá. Nem vagy olyan közel hozzá, mint, mondjuk tegnap meg tegnapelőtt – mondta a magyarázatot, de volt egy olyan érzésem, hogy van e mögött valami… valami furcsa.
- Én nem vagyok távolságtartó vele szemben, mert ezt akartad mondani. Csak fáradt vagyok, ennyi az egész.
- A csók miatt vagy ilyen? – tudakolta.
- Nem. Azt már réges-régen elfelejtettem – mondtam, bár tudtam, hogy ez nem igaz. Mégis, hogy felejthetném el azt az eszméletlenül édes csókot? Ha tudná Alice, hogyan csókol a testvére, akkor mindent megértene. Arról ne is beszéljünk, hogy mi történt éjjel. Jól esett, hogy átölelt Edward. Mikor átkarolt, a szívem őrült tempóban kezdett verni, és nem értettem, hogy miért, de nem húzódtam el. Jól esett az érintése.

Hamarosan megérkeztünk az iskolához. Alice leparkolt a testvérei mellé, majd mindketten elindultunk órára.
Abban reménykedtem, hogy Edward nem szól Bellának arról, hogy kérdezgettem róla.

Egész nap ezen izgultam és lestem, hogy mikor jön a hosszú, barna hajú és csokoládé szemű lány, hogy kérdőre vonjon. Hál’ istennek nem így lett, de ebédnél nagyon meglepődtem.

- Sziasztok! – köszönt Bella és két – számomra ismeretlen – lány.
- Sziasztok! – mondtuk mindannyian, akik az asztalnál ültek. Edward, Mark és Zac felálltak a székükről, majd hoztak még három másikat az asztalhoz és azokra ültek rá. Belláék pedig az Ő helyüket foglalták el.
- Jess! Mi újság? – kérdezte Ashley a hosszú, szőke hajú lánytól.
- Na, várj, mesélek! – vihogott. Megkezdődött köztük a pletyi. Úgy hallottam, hogy rólam folyik a beszéd áradat, de inkább nem foglalkoztam vele.
- Angela, ülj ide mellém! – mondta Julie a hosszú, barna hajúnak.
- Helló! – szólt nekem Jessica.
- Szia!
- Te vagy Jenny, igaz? – kérdezte mosolyogva, mire én csak egy bólintást adtam neki válaszul.
- Jessica Stanley vagyok – vigyorgott barátságosan.
- Örülök – mosolyogtam.
- Én pedig Angela Weber – szólalt meg a barna hajú lány. Kedvesnek látszott és majdnem ugyan olyan jó stílus érzéke volt, mint Alice-nek.
- Szia.
Innentől kezdve senki sem szólt nagyon hozzám, csak beszéltek és beszéltek, én pedig kezdtem megelégelni a dolgot, ugyanis a főtéma Ash és Jess között, én voltam. Az új lány. Ki más?
Rájöttem, hogy ez a Jessica egy igaza pletykagép és be nem állt a szája.
Angela és Julie között a vásárlás, míg a fiúknál az autók meg a motorok, Bellánál és Kate-nél meg a hétköznapok meg valami rezervátum vagy mi, volt a téma.
Én a csöndes szemlélő szerepét töltöttem be és csak bámultam magam elé. Ekkor egy hideg kezet éreztem meg a vállamon.
- Ha nem nagy gond, akkor elrabolnám Jennyt – mondta Alice, és a hangjából ki lehetett hallani, hogy egy kicsit mérges. Felhúzott a székből, majd felkapta a földről a táskámat és kifelé kezdett húzni az ebédlőből.
- Alice, mi ez az egész? – kérdeztem.
- Semmi.
- Alice! Mi a baj? Látom, hogy mérges vagy. Kérlek, mondd el mi bánt – kérleltem barátnőm.
- Tényleg tudni akarod? – kérdezte, én pedig bólintottam. – Rendben. – Vett egy mély lélegzetet, majd megszólalt.
- Nem is foglalkoznak veled! Te csak ott ülsz egyedül, nem vesznek be a beszélgetésbe, ráadásul a bátyám téged bámul, de az istenért sem szólítana meg, hogy: Jenny, milyen volt a mai napod? Semmi! Ezért még kap – adta ki magából a felgyülemlett dühöt, majd hangosan kifújta a levegőt.
- Nyugi, Alice! Semmi baj, ha nem hát nem, ennyi az egész. Nem kötelesek bevenni a beszélgetésbe. Egyébként is órára akartam menni – mondtam.
- De Jenny…
- Semmi de, Alice! Köszönöm, hogy így ki állsz mellettem, pedig alig ismersz – mosolyogtam.
- Jobban ismerlek, mint hinnéd – suttogta, de én meghallottam. Úgy döntöttem, hogy nem faggatom.
- Most mennem kell, majd még beszélünk – mosolyogtam és órára indultam.

Alig vártam, hogy hazaérjek, de sajnos nem ment ez ennyire egyszerűen, ugyanis az a személy állt meg a kocsijával előttem, akitől távol akartam maradni.
- Hazavigyelek? – kérdezte Edward mosolyogva.
- Nem, köszi, húsz percre lakok innen – mosolyogtam én is.
- Kérlek. Úgyis arrafelé van dolgom meg hát… haza szeretnélek vinni. Ne mászkálj ebben a hidegben – mondta. Sóhajtottam, majd megszólaltam.
- Rendben – majd beszálltam az autóba, ő pedig gázt adott és elindultunk.
Nem nagyon beszéltünk az út alatt, igazából egész végig meg sem szólaltunk. Kis idő múlva megérkeztünk a ház elé.
- Köszönöm, hogy hazahoztál – erőltettem magamra egy műmosolyt.
- Szívesen – mosolygott Ő is. Bólintottam, majd ki akartam szállni a kocsiból, de Edward visszahúzott és egy puszit adott az arcomra. Most őszinte mosoly terült el az orcámon, majd elköszöntem, utána kipattantam a Volvóból és a ház felé vettem az irányt.

Éjjel egy gyönyörű álomba csöppentem és nem szívesen akartam felkelni másnap.

Bemutatkozás

Ez a (Cullens) A lehetetlen is lehetséges c. történetem 2. része. Eltér az eredeti történettől, viszont a szereplők ugyanazok maradtak. Hogy miről szól? Itt megtekinthetitek a történet úgymond előzetesét: http://www.youtube.com/watch?v=PihIdKocHv0

Keresés

Utolsó kommentek

- 15. fejezet - Sajnálom, seo szolgáltatás: A blogbejegyzés nyújt ugyanolyan be, mint egy másik cikk szerzője,... »
- 15. fejezet - Sajnálom, üzleti honlapok: Az ilyen informatív honlapján! Nagy köszönet! Köszönöm a jó idő... »
- 37. fejezet - Edward rémálma, Amatavota: cialis online sale - www.webotop.com/#460. buy tadalafil xanax erectile dysfunction... »
- 51. fejezet – Esküvő és nászút (III. rész), Absollult: Mik a kedvenc virágot ? Mivel a példaképünk, szeretem rendkívül... »
- 15. fejezet - Sajnálom, anabolics online: Du gjorde några bra poäng där. Jag gjorde en sökning... »

Egyéb

Budapesti Bulik a CityWeekendtől

Szerelem vagy halál?